2013. október 31., csütörtök

Parajjal töltött borjúszegy







Hozzávalók



1 kg. borjúszegy
60 deka paraj
10 deka vöröshagyma
4 cikk fokhagyma
4 tojás
20 deka paradicsompaprika vagy kaliforniai
egy evőkanálnyi zsemlemorzsa
egy deci napraforgóolaj

őrölt bors


Elkészítés



A parajt megmossuk, forrásban lévő vízbe tesszük, amikor ismét forrni kezd leszűrjük, hideg vízben mielőbb lehűtjük és ismét leszűrjük, kézzel kinyomkodjuk.
Két tojást tíz perc alatt megfőzzük, lehűtjük, héját leszedjük.  
Töltelék: kevés napraforgó olajban finomra vágott vöröshagymát pirítunk. Hozzáadjuk az apró kockákra szeletelt paprikát és a vagdalt fokhagymát. A tűzről levesszük,, sózzuk borsozzuk, amikor lehűlt keverjünk hozzá két nyers tojást, zsemlemorzsát, a forrázott parajt, végül a felkockázott főtt tojásokat. A hegyes késsel felnyitott borjúszegybe töltjük. A nyílást hústűvel lezárjuk. Olajjal kent tepsibe tesszük, sózzuk és közepesen forró sütőben kb. 60 perc alatt megsütjük. Sütés közben a tepsi alján összegyűlő olajjal locsolgatjuk. Sem vizet, sem egyéb folyadékot nem öntünk alá. A sütés első felében takarjuk le alufóliával. Sütés után 20 percig állni hagyjuk, ezt követően szeleteljük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum