2013. október 20., vasárnap

Lazacfilé fűszervajjal




Hozzávalók

40 dkg. lazac filé
2 evőkanál étolaj
egy citrom

Fűszervaj

 dkg. teavaj
1 csomó snidling
1 csokor petrezselyem
1 teáskanál friss koriander
1 teáskanál kakukkfű
1
teáskanál mustár
citromlé

reszelt szerecsendió

Köret

30 dkg. brokkoli
egy db. édeskömény (kb. 20 dkg.)
30 dkg. édesburgonya (batáta)
őrölt kömény
morzsolt majoránna
2 dkg. vaj

Elkészítés

A puha, de nem olvadt vajat sóval, mustárral, citromlével, szerecsendióval kikeverjük, hozzáadjuk az apró darabkákra vagdalt zöld fűszereket. Alufóliába tekerjük, két végét lezárva henger alakúra formázzuk, hűtőben dermesztjük.
A meghámozott édesburgonyát félujjnyi vastag szeletekre, a brokkolit rózsáira, az édesköményt négy felé vágjuk. Pároló edény lyukacsos felső részébe tesszük valamennyit egyszerre. Sóval hintjük, a brokkolit köménnyel és majoránnával ízesítjük, tetejére vajdarabkákat teszünk. Lefedjük, és az edény alsó részében felforrt víz gőze fölött 15 perc alatt megpároljuk.
A halat sütés előtt 10 perccel sózzuk, majd kevés közepesen forró olajban megsütjük. Egy-egy  oldalán a vastagságától függően 3-4 perc  sütés után kívül ropogós lesz, míg belül omlós marad. Csak egyszer fordítjuk meg. Párolt zöldségekkel forrón tálaljuk, tetejére vékony fűszervaj karikákat teszünk, ami a hal melegétől ráolvad.
Félszáraz fehérbor vagy rozé illik hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogarchívum