2013. november 20., szerda

Rakott édeskömény




Hozzávalók
 

40 dkg. édeskömény
6 dkg. vaj

20 dkg. laskagomba
20 dkg. kemény, húsos paradicsom
6 tojás
őrölt fehér bors
2 dl. tejszín
1 db. erős hegyes zöldpaprika
5 dkg. reszelt parmezán

Elkészítés
 

Az édesköményt megmossuk, kettévágjuk, torzsáját kiszedjük, vékony szeletekre vágva, kevés sóval hintve néhány percig állni hagyjuk, majd egy evőkanál vajon üvegesre pároljuk. A megtisztított gombát vékony szeletekre vágva a serpenyőben felolvasztott kevés vajhoz adjuk. Erős tűzön addig pároljuk, míg a kioldódott nedvek el nem távoznak belőle. A paradicsomot forró, majd hideg vízbe mártjuk, az így fellazult héját lehúzzuk és felkarikázzuk. Négy darab tojást tíz perc alatt megfőzünk, megtisztítunk és karikára vágunk.
Vajjal kikent serpenyőben vagy tűzálló tálban  rétegesen  elhelyezzük  az  édesköményt, a laskagombát és a paradicsomot. A rétegek közé sót, borsot hintünk, és a 2 nyers tojással elkevert tejszínnel locsolgatjuk. Tetejére karikákra vágott erőspaprikát, vajdarabokat és reszelt sajtot szórunk. Forró sütőben (170-200 °C) 25 perc alatt megsütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése