2014. május 15., csütörtök

Grillezett csirkemell spárga salátával



Hozzávalók

60 dkg csirkemell filé
1 evőkanál szárnyas fűszerkeverék
2 evőkanál étolaj
Saláta
Fél kg spárga
2 evőkanál tökmagolaj
2 evőkanál fehér balzsamecet
csipetnyi kapor


Elkészítés

A húst ujjnyi vastag csíkokra szeleteljük, sózzuk, majd az olajban feloldott fűszerkeverékbe forgatjuk. Fél óráig hideg helyen tartjuk. Csiga formára tekerjük, így tűzzük nyársra. Parázs fölött, vagy grill sütőlapon 5-6 perc alatt megsütjük. Spárga salátával tálaljuk.

Saláta 

A spárgát meghámozzuk az erre szolgáló eszközzel. (késsel ne próbáljuk eltávolítani a vékony héját, mert biztos kudarc lesz az eredmény) Fejétől számítva 8-10 cm. hosszú darabokat vágunk belőle, míg az alsó végét más étel készítéséhez használjuk fel. Enyhén sós forrásban lévő vízbe tesszük, ebben 6 perc alatt megfőzzük. A főzőlében hagyjuk és hideg vízfürdőben mielőbb lehűtjük. Tányérokra halmozzuk, olajjal, ecettel meglocsoljuk, friss kaporral díszítjük

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése